Az összes edzőnket megtekintheted IDE kattintva.
Balázs Imre vagyok, 1950-ben születtem. A küzdősportok 13 éves korom óta életem meghatározó részét képezik. Sportpályafutásom során előbb cselgáncsoztam, majd a harmincas éveimben a kick-box lett a szenvedélyem. 1985-től kezdve – tanári hivatásom mellett – edzőként kezdtem el tevékenykedni.
1991-ben szereztem meg a fekete övet, azaz I. danra vizsgázhattam. Ezt a következő 17 évben újabb 4 vizsga követte, jelenleg V. danom van. Az ÁDSE, azaz az Árpád Diáksport Egyesület vezető edzőjeként számtalan alkalommal álltam büszkén növendékeim sikereit látva a dobogó mellett a különböző versenyeken, illetve 13 tanítványomat juttattam el a fekete övig.
Az ÁDSE nem csupán egy sportegyesület, ami a küzdősportról szól, hanem egy klub is, ahol a tagok egymást segítik és támogatják, ahol az edzések jó hangulatban telnek és ahol a gyermekek a mozgás világán túl az egymás iránti tiszteletet is megtanulják.
Balázs Imre V. dan
|
Kiss Roland vagyok, kick-box felnőtt világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes, illetve Taekwondo Magyar Bajnok és ex-sportoló. Taekwondoban 2 danom van, míg kick-box-ban 1 dannal rendelkezem. Jelenleg a Magyar Taekwondo Szövetség főtitkára, a TFSE taekwondo alapítója, szakágvezetője és az ÁDSE point fighting csoport edzőjének mondhatom magam.
Tanulmányaimat a sport sok területén végeztem MSC Sportmenedzser, Bsc Sport szervező szakon, az USA-ban a Slippery Rock University-n töltöttem egy szemesztert szintén sportmenedzser szakon. Emellett edzői OKJ végzettséggel és sportmasszőr végzettséggel is rendelkezem.
Sport karrieremet az ÁDSE sportolójaként kezdtem, majd a Halker Király Team versenyzőjeként értem fel a csúcsra.
Az évek alatt szerzett tudásomat szeretnem átadni a jövő nemzedékének.
Kiss Roland I. dan |
Keszthelyi Renáta vagyok, 2005 óta tag az Árpád Diáksport Egyesületben. A sport mindig is fontos része volt az életemnek. A mozgás mellett sokat jelent számomra a közösségbe tartozás, az edzések alatti jó hangulat, a barátságos légkör. Örömmel foglalkozom gyerekekkel, és a sport szeretetének átadása motivált abban, hogy 2017-ben elvégezzem a kick-box edzői képzést. Számomra a gyermekek edzésének nem az a célja, hogy mindenáron versenyzőt neveljek belőlük. Engem az tesz boldoggá, ha azt látom, hogy a lurkók ezen a heti két napon örömmel jönnek le az edzőterembe és végre kikapcsolva hagyják a számítógépet… Boldoggá tesz a csillogó tekintetük, és az ölelés, amit kapok tőlük, amikor megérkeznek a szokásos időpontban. Jó érzés azt látni, hogy van esély arra, hogy ez a generáció is éljen közösségi életet a való világban is, ne csupán a virtuálisban…Keszthelyiné Nagy Renáta I. dan |
|
Pölle Márta vagyok és a férjemmel a két fiam hatására lettünk mi is ÁDSE tagok 2018-ban. Mivel nagyon megszerettem ezt a sportágat és sokat jelent számomra a klubtagság; nem sokkal később úgy döntöttem, hogy növelem a jelenlétemet a csapat mindennapjaiban, és elvégeztem a kick-box edzői képzést. Kolléganőmmel, Reni nénivel mindig jó előre kidolgozzuk az aktuális időszakban elérni kívánt technikai tudást, és a hozzájuk vezető lépéseket. Arra törekszünk, hogy a gyerekek fejlődéséhez mérten haladjunk a feladatokkal, de mindeközben igyekszünk a játékosságra is hangsúlyt fektetni. Fontosnak tartom a fegyelmezést, egyúttal mégis a leglényegesebb célom a sport megszerettetése a jövő generációjával!Pölle Márta 2. kyu |